Szicília „fővárosában”, Palermóban található a világ egyik legfélelmetesebb temetkezési helye, a Catacombe dei Cappuccini (kapucinus katakombák), amely a 16. századtól kezdve szolgált temetkezési helyként, és ahol a szerzetesek egy sajátos mumifikálási technikát dolgoztak ki, amely eredményeként sokezer holttest maradt meg itt kivételes állapotban.
A palermói kapucinus katakombák a kolostor szerzeteseinek végső nyughelyeként jött létre. 1534-ben kezdték meg a temetkezéseket a Santa Maria della Pace templom oltára alatt, ahol az elhunyt „testvéreket” lepedőbe csavarva helyezték örök nyugalomra. A szerzetesrend néhány évtizeddel később úgy döntött, hogy egy nagyobb sírhelyet biztosít a holtak számára, mivel a Szent Anna oltár alatt már nem volt elég hely.
1597-ben kezdték meg a munkálatokat, és röpke két év alatt el is készült az új sírhely. Amikor a szerzetesrend tagjai elkezdték az elhunytak relikviáit feltárni, akkor döbbentek rá, hogy a korábban eltemetett 45 holttest gyakorlatilag érintetlen formában, tökéletesen mumifikálódott. A kapucinusok ezt a nem mindennapi, ám annál bizarrabb jelenséget égi áldásnak tudták be, és arra a döntésre jutottak, hogy többé nem temetik el a jobb létre szenderülőket, hanem a katakombák folyósói mentén, ruhába öltöztetve helyezik el őket.
Az első ily módon kihelyezett holttest Silvestro Da Gubbio szerzetesé volt, 1599 október 16-án, amelyről egy a testére helyezett tábla is emlékezik annak dátumával. A következő évszázadokban nemcsak szerzeteseket, de szicíliai előkelőségeket, a társadalom prominens rétegéiből érkezett személyeket is elhelyeztek a katakombákba, ahol gyorsak kategorizálták őket. Így külön folyosón helyezkednek el a nők, férfiak, gyermekek, papok, illetve foglalkozás szerint is elkülönítették a holttesteket.
A történet vérfagyasztó mivolta mellett, roppant érdekes az a mumifikációs folyamat, amelyet a szerzetesek az évszázadok alatt tökéletesre fejlesztettek. A természetes mumifikáció úgy következett be, hogy elvonták a nedvességet a holtak testéből, így az nem indult bomlásnak. Elsősorban eltávolították a belső szerveket és helyükre szalmát vagy babérlevelet helyeztek, így segítve a testek kiszáradási folyamatát, amelyeket aztán egy évre alacsony páratartalmú helyre tettek, ezt követően pedig a szabad ég alatt ecettel bekenve őket ért véget a mumifikációs folyamat.
A középkorban rengeteg járvány tizedelte Európa népeit, ezekben az időkben arzénba mártva tisztították meg az elhunytak földi maradványait, így sterilizálták azokat. Később mesterséges mumifikálást (balzsamozást) is alkalmaztak, de ezt nagyon kevés esetben tették.
Ha még nem lenne eléggé ijesztő a palermói katakombák sztorija, akkor Rosalia Lombardo története biztosan valódi hideglelést ad: a kétéves kislány 1920-ban halt meg tüdőgyulladásban, és csöppség balzsamozásának köszönhetően teste szinte tökéletesen megmaradt. Gyakran nevezik „alvó szépségnek vagy a világ legszebb múmiájának”, mert édes kis szőke fürtjeivel, lehunyt szemével és mosolygó arckifejezésével úgy tűnik, mintha csak szundikálna.
Egyesek szerint a kislány „pislog is”, amely feltételezést számos time-lapse felvétel is igazolja. “Ez optikai csalódás, amit az oldalsó ablakokon bejövő és a Nap járása szerint váltakozó fényviszony okoz” – ezzel nyugtatta le a kedélyeket a katakombák antropológus kurátora, Dario Piombino-Mascali.
A történet további érdekessége, hogy Rosalia teste volt az utolsó, amelyet a katakombákba kihelyeztek, a sírhelyet egyébként már évtizedekkel korábban 1880-ban bezárták.
További “szellemes” és bizarr történeteket az 5 Perc Olasz Magazinban olvashatsz!
