Ha Olaszország gasztronómiájára gondolunk, akkor szerintem nagyon kevesen lennének, akiknek az elsők között jutna eszébe a sör, pedig az olasz sörgyártásnak komoly története van, kiemelkedő szereplőkkel, a nemzetközi piacokon is.
Az olasz sörgyártás története
Olaszországban a sörgyártás története a 19. század közepéig nyúlik vissza, bár ekkoriban a sörfogyasztás igen korlátozott volt, az emberek főként helyi borokat fogyasztottak. Aki sörre vágyott, az leginkább kézműves műhelyekben találta meg a kedvére való italt. A kifinomultabb ízlésű közönség számára készült minőségi söröket főként Észak-Európából, különösen Ausztriából importálták Olaszországba.
Az első jelentős olasz söripari kezdeményezések a 19. század közepén jelentek meg, amikor külföldi iparosok – mint például a Wührer, a Dreher, a Paskowski, a Metzger, a Caratch és a Von Wunster – új piaci lehetőségeket kezdtek keresni. Ennek a terjeszkedési folyamatnak köszönhetően az olasz sörgyártás a 19. század végén kezdett virágzásnak indulni, és ekkorra a sörgyárak száma már elérte a 140-et, az éves termelés pedig körülbelül 160 000 hektoliter volt.
A következő két évtizedben a sörgyártás megnégyszereződött, miközben az árak csökkentek, így a sör egyre szélesebb társadalmi rétegek számára vált elérhetővé. Az első világháború alatt azonban a sörtermelés szinte leállt az alapanyagok, különösen a maláta és a komló hiánya miatt, mivel ezeket külföldről kellett beszerezni. A háború után a gyárak száma hatvanra csökkent, viszont a termelési kapacitás növekedett. 1925-ben a termelés már 1 569 000 hektolitert ért el, az import pedig 30 000 hektoliterre csökkent. Az ipar tovább fejlődött, és a nagy sörgyártók – mint Dreher, Paskowski, Peroni, Pedavena, Poretti és Moretti – egyre erősebbé váltak.
1927-ben Mussolini kormánya olyan szabályozást vezetett be, amely kötelezővé tette, hogy a sörgyártás során legalább 15% rizst használjanak fel. A sör népszerűsége tovább növekedett, a termelés elérte a 2,5 millió hektolitert, azonban a második világháború alatt ismét csökkent az alapanyaghiány miatt.
A háborút követően az iparág újra fellendült, és a termelés elérte a 4 millió hektolitert, miközben az import is megnőtt a hazai kínálat hiánya miatt. Az 1950-es évekre a sörgyártás már 6 millió hektoliternél tartott, az iparág tovább fejlődött, új sörgyárak nyíltak, és a fogyasztás is növekedett.
Az 1960-as években a termelés 8 millió hektoliterre nőtt, az 1970-es években elérte a 10 millió hektolitert, az 1980-as évekre pedig 12 millió hektolitert. A növekedés az 1990-es években is folytatódott, amikor az olasz sörgyártás már 14 millió hektolitert termelt évente.
Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogy mennyi sört fogyasztanak az olaszok, akkor a legutolsó adatok szerint (2022) 37,8 litert fogyasztanak évente fejenként az olaszok (a magyar átlag nagyjából 60 liter/fő). A legkedveltebb sörök Olaszországban (a hazaiak közül) a Moretti, a Peroni az Inchusa és a Birra dello Stretto. Ismerkedjünk meg velük közelebről!
Birra Moretti
A Birra Moretti története 1859-ben kezdődött, amikor Luigi Moretti megalapította első sörfőzdéjét Udinében, Olaszországban. Az első üveg Birra Moretti 1860-ban került forgalomba, és a márka gyorsan népszerűvé vált. A sörgyár az évek során folyamatosan növekedett, és a 20. században már országos szinten ismert volt.
A Birra Moretti 1996-ban a Heineken tulajdonába került, és azóta is az egyik legismertebb olasz sörmárka, amelyet több mint 40 országba exportálnak.
És mégis ki az a bajszos férfi?
A Birra Moretti ikonikus bajszos férfija egy valódi személy, akit a cég egyik vezetője, Lao Menazzi Moretti egy udinei étteremben látott az 1940-es években. A férfi éppen sört kortyolgatott, és annyira megihlette a látvány, hogy felkérte őt, legyen a sörmárka arca. Azóta is ez a karakter mosolyog vissza a Birra Moretti palackjairól.
A cikk folytatását az 5 Perc Olasz Magazin 2025 június-júliusi számában olvashatod el nyomtatott formában és online is.
