Ki ne hallott volna már az 1 euroért kapható olasz ingatlanokról, hiszen évről-évre rengeteg cikk jelenik meg róluk a magyar sajtóban is. Mi az igazság? Tényleg ennyi pénzért lehet házat venni Itáliában? Milyen megkötések és kötelezettségek járnak ezekkel az ingatlanokkal? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat. Olvasd el, mielőtt nekiállnál képzeletben berendezni álmaid olasz otthonát.
Az 1 eurós házak kezdeményezés 2008-ban indult Olaszországban, egészen pontosan Vittorio Sgarbi, Salemi polgármestere volt az, aki elindította az 1 eurós házakra vonatkozó javaslatot, de ötlete azóta kiterjedt az egész országra, és számos helyen rendkívül sikeresnek bizonyult.
Olaszország vezetői általában mindig a nagyvárosok fejlesztésére koncentrálnak, így a kistelepülések, főleg délen, nagyon elmaradnak mind az infrastruktúra, mind a szolgáltatások tekintetében. Ez pedig elvándorlást hoz magával, és rengeteg évszázados történelemmel rendelkező, gyönyörű hely üresedett meg, amikor a fiatalok, a jobb, és kényelmesebb élet reményében elhagyták szülőhelyüket.
Az alapelgondolás igazi win-win megoldás, hiszen ezeknek a romos házaknak és lakásoknak a tulajdonosai meg tudnak szabadulni az ingatlanokkal járó terhektől (adók, felújítás stb.), és gyakorlatilag extra költségek nélkül tudnak megszabadulni a számukra terhes ingatlanoktól, hiszen első lépésként maga az önkormányzat veszi meg ezeket az eredeti tulajdonosoktól, hogy aztán az általa meghatározott kötelezettségekkel tovább értékesítse őket 1 eurós áron.
De jól járnak azok is, akik új életet szeretnének kezdeni egy izgalmas helyen, viszont nincs pénzük lakást, házat vagy nyaralót venni, így „olcsón” ingatlanhoz juthatnak, természetesen szigorú megkötések mellett. A városvezetés is jól jár, hiszen újra népesedhet a település, amely adófizetőket, befektetőket hozhat a városnak, és nem utolsósorban új életet lehelhet ezekbe a sokszor elhagyott településekbe.
Az 1 eurós házvásárlási projectet ma már számos önkormányzat támogatja, ha kíváncsi vagy néhány házra, azok elírására, állapotára, és a hozzávetőleges felújítás költségekre, akkor a www.streetto.it weboldalon számos eladó házat és példát találsz.
Az első lépések
Az érdeklődő vásárlóknak közvetlenül az önkormányzatokkal kell felvenniük a kapcsolatot, és az érdeklődésük komolyságának bizonyításaképpen alá kell írniuk egy szerződést, amelyben a ház megvásárlása mellett vállalják az ingatlan három éven belül történő felújítását, és az ezzel járó összes költséget is, amely egy közepes 60-70 négyzetméteres ingatlan esetén is alsó hangon 20-25.000 euró is lehet.
Az önkormányzat által elfogadott vételi ajánlat után a vevőnek be kell szereznie minden szükséges engedélyt a felújításhoz, majd építész irodával építési/felújítási tervet kell készíttetnie (5.000-10.000 euró), amelyet szintén el kell fogadtatni az önkormányzattal. Ha ez megtörtént, akkor két hónap áll a vevő rendelkezésére, hogy a felújítási munkálatok el is kezdődjenek.
Ezen felül a vevőt terheli a közjegyző díjának és minden regisztrációs díjnak a megfizetése is, ez nagyjából 5.000 euró környékén mozog.
A legtöbb esetben vásárláskor le kell tenni egy 5.000 eurós biztonsági letétet is, amely csak akkor jár vissza, ha három éven belül megtörtént a teljes felújítás, a szerződésben vállalt feltételekkel (sok helyen a minimum felújításra szánt keretet is megszabják). Számos esetben a vevőknek az eredeti homlokzatot is vissza kell állítaniuk, cserébe szabadon rendelkezhetnek a belső kialakításról.
Ha ezeket az összegeket összeadjuk, már majdnem 30.000 eurónál tartunk.
Külföldiek is vásárolhatnak?
Ahhoz, hogy te is vásárolhass 1 eurós ingatlant, a pénzen (és az olasz nyelvtudáson) kívül szükséged lesz még az irataidon kívül olasz adószámra is (codice fiscale), hiszen az olasz adó befizetéséhez (és általában mindenhez) kötelező kiváltani az olasz adószámot. (Ezt Magyarországról és online is ki lehet váltani.)
Ne feledd, hogy befektetési és/vagy turisztikai céllal engedély nélkül legfeljebb 90 napig lehet az országban tartózkodni, kivételt képez ez alól, ha van olasz bejelentett munkahelyed, önálló vállalkozásod, vagy hivatalosan valamilyen oktatásban veszel részt. Ha ezek közül egyik sem igaz, és szeretnél tovább maradni, akkor be kell jelentkezned a helyi önkormányzatnál vagy a helyi rendőrőrsön.
Az adminisztratív teendők mellett számolni kell a vásárlást megelőző (és a felújítás alatti) utazási és szállás költségekkel, illetve, ha nem beszélsz olaszul, akkor tolmács költségeivel is.
Buktatók
Az olasz nyelvtudás hiánya komoly buktató lehet, ráadásul helyismeret, közjegyző, ügyvéd nélkül egyedül képtelenség belevágni a projectbe.
Ha túljutottunk a bürokrácián, akkor a felújítás sem lesz gyerekjáték. Az erősen felújítandó állapotot az 1 eurós házaknál szó szerint kell értelmezni. Általában szükség van a tetőszerkezet, a tető, az elektromos- és vízvezetékek teljes cseréjére is. Ráadásul sokszor autóval nehezen megközelíthető településeken vannak ezek az ingatlanok, így a bontás, a sitt- és építőanyag szállítás is gond lehet, nem beszélve a megfelelő szakemberek megtalálásáról, és a velük való hatékony kommunikációról.
A kiszemelt ingatlan megtekintéséhez mindenképpen érdemes magunkkal vinni egy építőiparban jártas szakembert, aki reálisan fel tudja mérni a felújítás mértékét és az ezzel járó várható költségeket, hiszen simán előfordulhat, hogy az 1 eurós ház lakhatóvá tétele a végén sokkal többe fog kerülni (ráadásul a megkötéseknek is eleget kell tennünk), mintha vettünk volna egy olcsó, és közepesen felújítandó ingatlant mindenféle megkötések nélkül.
A nagyobb felújítási és átalakítási munkákhoz engedélyeket kell beszerezni, ami az idő és a kérvények benyújtása mellett szintén megfelelő olasz nyelvtudást igényel.
Casa Alamanda
Az 1 eurós házak iránti óriási érdeklődést lovagolta meg a BBC tévécsatorna, amikor Amanda Holden és Alan Carr főszereplésével elindította az Amanda & Alan’s Italian Job című műsort, amely epizódjain keresztül megnézhettük, ahogy a szicíliai Salemi városában megvesznek egy 1 eurós házat, majd felújítják azt, hogy végül eladják, és az adásvételből származó pénzt jótékonysági célra fordítsák. A páros 3 hónapot töltött Szicíliában, a Palermótól 2 órányi autóútra található kisvárosban, a felújítással, és kalandjaikból nagyon tanulságos, és roppant szórakoztató tévéműsor készült, amelynek hamarosan érkezik a második évada is, ahol egy toszkán 1 eurós ingatlant fognak felújítani.