Az utóbbi pár évben már Magyarországon is is egyre több lagotto talál gazdára, annak ellenére, hogy még mindig a világ öt legritkább kutyafajtája közé sorolják, és bár olasz fajta, Dél-Olaszországban még mindig kuriózumnak számít. Ezt onnan tudom, hogy mi is büszke gazdái vagyunk Margónak, a négyéves, ízig-vérig olasz (szicíliai) lagotto-nak, akit naponta többször is megállítanak az utcán (Szicíliában) azzal , hogy “Ez egy igazi lagotto?” vagy “Ő egy szarvasgombász kutya, ugye?” … na jó, vannak azok is szép számmal, aki pedig azt kérdezik, hogy “Ez ugye egy dagi uszkár vagy valami uszkárkeverék?”.
A mi Margónk ugyan szarvasgombát még nem látott – pedig a lagotto a világ legismertebb szarvasgombakereső kutyája – de a fajta minden ismérvét magán hordozza. Na, de melyek is ezek (azon túl, hogy hasonlít egy kicsit az uszkárokra)?
Nagyon régi kutyafajtáról van szó, ugyanis története egészen a reneszánsz korig nyúlik vissza, és minden vízi vadászkutya ősének tartják amellett, hogy ő a legrégebbi olasz kutyafajta is. Ezt korabeli dokumentumok is bizonyítják, hiszen Ferrara közelében több falfestményt is találtak, amelyeken lagottóhoz nagyon hasonló kutyák szerepelnek.
Évszázadokkal később is megjelenik festményeken, például Guercino, olasz barokk festőművész, egyik képén, és Andrea Mantegna egyik freskóján is. Nagyon ritka jelenség az, hogy egy kutyafajta évszázadokon át szinte semmit nem változik, és a lagotto pont ilyen.
Eredetileg az északkeleti-olaszországi Romagna régió mocsaras vidékeiről gyűjtötte be a zsákmányt, ebben segítette a vízálló bundája, és persze a remek szimata is. Sajnos a XIX. századra a ravennai lápvidék jelentős részét lecsapolták, hogy szántóföldeket hozzanak létre, így számos lagotto munka nélkül maradt. Szerencsére a környéken rengeteg szarvasgomba volt (amelynek már akkor is nagyon magas volt az ára), és rájöttek, hogy a lagotto hihetelen érzékeny szimatával nagyon gyorsan megtalálja, és a disznókkal ellentétben – akik szintén nagyon jó gombászok – nem eszi meg a szarvasgomba zsákmányt.
Ez a nagyon ragaszkodó, érzelmes fajta, a kis cuki, göndör, plüsskutya külsejével ne tévesszen meg senkit, ugyanis a kedves szőrmók kinézet mögött egy nagyon okos, ravasz, határozott és hihetetlen munkabírású kutya rejtőzik, akit manapság egyre többen választanak családtagnak is.
Nagyon következetesen kell bánni vele, mert hajlamos a duzzogásra, és a mérgelődésre is, illetve nagyon érzékeny a hangos zajokra, zenére, és nem nagyon szereti az embertömegeket sem. Kölyökkorában érdemes szigorúan nevelni, mert később már nehéz lesz “jobb belátásra bírni”.
Könnyen tanítható, és nagyon kötődik a gazdájához, a családtagokat egyformán szereti (na jó, engem egy kicsit jobban), de az idegenekkel szemben sokszor tartózkodó, és nem is mindig fogadja kedvesen, ha meg akarják mondjuk simogatni.
A mozgásigénye nagy (és ha nem mozog, akkor könnyen el is hízik), így, ha nem tudsz vele napi 1-2 órát minimum sétálni és futkározni, labdázni, akkor nem neked való. Ahhoz, hogy nyugodt legyen, ki kell fárasztani. Akkor viszont boldogan fog elnyúlni a kanapén.
Más kutyákkal összevetve viszont jó hír, hogy nem fogja összeszőrözni a kanapédat, hiszen bundája dús, göndör, aljszőre nincs, és nem hullik, hanem nő (jobban hasonlít az ember szőrre, mint kutyaszőrre). Az ilyen típusú kutyákra használják a hipoallergén kifejezést, ami azonban félrevezető lehet, mert ténylegesen hipoallergén kutya nincs, de a lagotto azon fajták közé tartozik, akik kevesebb esetben váltanak ki allergiás reakciót a szőrükkel.
Apropó szőr! Különböző színeben tenyésztik: tört fehér, fehér alapon barna vagy narancsos foltos, barna deres, barna fehér foltokkal, cser jegyekkel, fekete, vagy szürke is lehet. A kanok marmagassága 43-48 cm, a szukáké 41-46 cm. Utóbbiak testtömege 11-14 kg, a hímeké 13-16 kg. Várható élettartama 12-14 év.