Maradona és Nápoly szinte elválaszthatatlan szókapcsoltat lett az elmúlt több, mint 40 évben, a két név szorosan összeforrt, és annak ellenére, hogy a focilegenda nem olasz volt, mégis a legnagyobb istenként tisztelték a városban.
Amikor Diego Armando Maradona 1984 júliusában megérkezett a Nápoly repülőterére, a Vezúv még csendben aludt, de a város nem. Hetvenezer ember gyűlt össze a San Paolo Stadionban csak azért, hogy lássák az argentin csodát, amint először ölti magára a kék mezt. Nem edzőmeccset játszottak. Nem volt ceremónia. Az emberek egyszerűen ott akartak lenni, közel a legendához.
Nápoly városa akkor nem volt épp a legjobb állapotában. Az 1980-as földrengés sebei még látszottak a falakban, a munkanélküliség fojtogatta a negyedeket, az észak-dél ellentét Olaszországon belül mély és fájó volt. A nápolyiak megszokták, hogy lekicsinylő pillantásokat kapnak Milánóból és Torinóból, azoktól a városoktól, ahol a Juventus és az Inter otthon érezte magát a scudettók között. A nápolyi futball addig szép volt, de díjtalan. Lelkes, de beteljesületlen.
Maradona nem csupán egy focista volt, azt az üzenetet hozta magával, hogy a perifériának is lehet hangja. Hogy a szegény városból érkező fiú (maga is a La Boca nevű Buenos Aires-i nyomortelepről származott) megmutathatja a világ legarrogánsabb csapatainak, hova tegyék a bajnoki trófeákat.
TÉNYEK ÉS ADATOK
Átigazolás éve: 1984, FC Barcelonától
Vételár: 6,9 millió font – akkori világrekord (13 milliárd líra)
Nápolyban töltött évek: 1984–1991, hét szezon
Eredmények: 2× Serie A bajnok (1987, 1990), 1× UEFA-kupa (1989), 1× Olasz Kupa (1987)
Távozás oka: 1991. március: pozitív doppingteszt (kokain) → 15 hónapos eltiltás
Következő klub: Sevilla FC, 1992–1993
A magazinban még több érdekességet olvashatsz Maradonáról, például az autóiról, az 5 Perc Olasz Magazinban.
Az igazolás maga is kalandregénybe illő volt. Corrado Ferlaino elnöknek 13 milliárd lírát kellett előteremtenie, ráadásul a szerződésbenyújtási határidő is lejárt. A legenda szerint Ferlaino egy üres borítékot adott le a Serie A irodájában, majd Barcelonából visszatérve titokban kicserélte a valódi szerződésre. Az olasz liga szemet hunyt az eljárás felett, mert örült, hogy Maradona az országban marad.
A vételárat részben a szurkolók is finanszírozták: hatvanezer Napoli-drukker előre kifizette az egész éves bérlete árát. Ez nem csupán anyagi gesztus volt, hanem hitvallás is. Nápoly hitt, mielőtt még bármit látott volna.
Az 1986-87-es szezon végén Nápoly megszerezte első olasz bajnoki címét. A Via San Gregorio Armeno – ahol addig presepe-figurákat árultak (karácsonyi jászol figurák) – azonnal Maradona-szobrokat kezdett értékesíteni a Szűz Mária és a Kis Jézus mellett. A focimez 10-es száma vallásos ereklyévé vált.
A város falai elkezdtek megszólalni. A Quartieri Spagnoliban a szűk utcáin, ahol száradó ruhák lógnak a fejek felett, egész homlokzatok váltak Diego arcképévé. Ezek a freskók ma is ott vannak, egy kicsit ugyan megfakulva, de nem eltűnve. A nápolyiak nem meszelték le őket, még akkor sem, amikor a botrányok jöttek.
A Quartieri Spagnoli Nápoly egyik legkarizmatikusabb és legautentikusabb negyede. A 16. században a spanyol megszállók által épített szűk utcák labirintusa ma is pulzáló élettel teli: ruhák száradnak az erkélyek között, pizzaillat lengi be a sikátorokat, és mindenütt a város nyüzsgése tapasztalható. Egykor a bűnözéséről volt híres, mára azonban a turisták és helyiek kedvelt találkozóhelye lett.
1990-ben, a hazai rendezésű világbajnokságon Maradona Argentínával az elődöntőben Olaszország ellen játszott, ráadásul éppen Nápolyban, a San Paolóban. A meccs előtt nyíltan felhergelte az észak-dél ellentétet: “Nem tetszik, hogy most mindenki azt várja a nápolyi emberektől, hogy Olaszországnak szurkoljanak, miközben sohasem tekintették az északiak a városunkat az ország részének.” Argentína büntetőkkel továbbjutott. Diego pedig közellenséggé vált az olasz sajtóban.
1991 márciusában a Bari elleni bajnoki meccs után doppingellenőrzésre hívták. A vizeletmintájában kokaint találtak, amiért az olasz szövetség 15 hónapos eltiltást szabott ki. Maradona a fegyelmi tárgyalást meg sem várva Buenos Airesbe repült. Önéletrajzában azt írta, a vizsgálat „vendetta” volt, bosszú az 1990-es vb-elődöntőért.
A valóság azonban ennél sokkal összetettebb volt. A Barcelonában kezdett egyre gyakoribb kokainhasználat Nápolyban elmélyült, ráadásul a Camorra maffia vezérembere, Carmine Giuliano biztosította a szert neki, cserébe Diego időt töltött a körükben. A klub elnöke, Ferlaino tudott a problémákról, de amíg Maradona játszani tudott, játszani hagyta. A történtek után soha többé nem lépett pályára a Napoli mezében.
Az argentin-nápolyi kapcsolat mélysége abban is rejlik, hogy mindkét félnek szüksége volt a másikra. Maradona Nápolyban nem idegen volt, hanem otthon volt. A város szegényei ismerték azt a dühöt, amely belőle áradt a pályán. Diego viszont megtalálta azt a közönséget, amely nem tapsolni jött, hanem hinni.
Amikor Diego 2020 novemberében meghalt, Nápoly nem gyászolt úgy, ahogy egy sztár halálakor szokás. Az emberek kimentek az utcákra – mint 1984-ben, és 1987-ben –, és ott maradtak. A San Paolo Stadiont nem sokkal később Diego Armando Maradona Stadionra nevezték át. Nápoly ennyivel tartozott a legendának.