Szicília aranya: a pisztácia

Az utóbbi időben nagyon felkapott lett a pisztácia, rengetegen készítenek pisztáciás édességeket, és számtalan kávézó, pékség és cukrászda kínálatában is egyre több pisztáciás termék jelent meg. Ha valaki Szicíliában jár, szinte egészen biztos, hogy hazafelé lapulni fog a poggyászában egy-két üveg pisztáciakrém.

Már Magyarországon is könnyen beszerezhető ez az alapanyag, ami állagát és ízét tekintve hasonlít a Nutellához, de a színe zöld, és “mogyorósabb” íze van, felhasználása is nagyjából megegyezik a Nutelláéval.

Olaszországban Szicília az egyetlen régió, amely pisztáciatermesztéssel foglalkozik. Az Etna környékén közel háromezer hektárnyi területen foglalkoznak pisztáciatermesztéssel. A pisztácia a kesudiófélék családjába tartozik, és sivatagi növény lévén nagyon szereti a forró meleget, a sok napfényt, de a fagyokat is jól viseli, nem kedveli viszont az esőt és a párás környezetet. Az Etna lábánál már a 9-10. században Szicília arab uralma alatt már foglalkoztak pisztáciatermesztéssel, amikor mór közvetítéssel idekerültek az első fák.

Az akár 200-300 évig is elélő pisztácia fák nem túl magasak, masszív, gyantás törzsűek, és ásványi anyagokban, szilíciumban gazdag vulkanikus talajon, egyedi mikroklimatikus körülmények között, a vulkán lábainál kialakított teraszokon fejlődnek a legjobban. Az első termésüket tíz év után hozzák. Az Etnán, a 800 méter feletti magasság hőingadozásának köszönhetően a gyümölcs nedvességtartalma csökken, így koncentráltabban jelennek meg benne az aromák. Az ültetvények egy része turistákat is fogad, így a látogatók megfigyelhetik a gazdálkodás mozzanatait is.

A brontei pisztáciát csak minden második év augusztusában és szeptemberében szüretelik, és ekkor is csak a nőnemű fák termését, hiszen az igazi pisztácia kétlaki. A begyűjtés kézzel történik: lerázzák a termést az ágakról egy ponyvára, és onnan szedik össze, majd a házak udvarán 2-3 napig szárítják, ezt követően hűtőházban, héjastól tárolják, és csak az eladás előtt pucolják meg, így akár két évig is (a következő szüretig) megőrzi minőségét.

A brontei pisztácia különlegessége az erőteljes smaragdzöld szín, ezért is nevezik “zöld aranynak”. A klorofiltartalomnak köszönhetően soha nem lehet sárga, vagy sárgába hajló színű, csakis élénk vagy mélyzöld. Másik alapvető jellegzetessége az íze. Édes aromája és puha húsa a maga nemében egyedülálló. Nem is pörkölik, nem sózzák, hiszen ez az alapvetően kissé édeskés olajos mag önmagában fantasztikus gasztronómiai élményt nyújt.

A szicíliai pisztáciát lehet enni magában, de leginkább az édesipar használja, ugyanakkor megjelenik számos sós ételben is, például tésztaszószokban, húsos töltelékekben, arancino-ban, de felvágottakban és kolbászokban, szalámikban is.

Szicíliában nem múlhat el év a Sagra del Pistacchio nélkül, vagyis a pisztáciát éltető fesztivál nélkül, amely ez évben 32. alkalommal kerül megrendezésre október 13-15 és 20-22 között Bronte városában.