Kevés jelenség kapcsolódik annyira Olaszországhoz a külföldiek képzeletében, mint a maffia. A filmek, regények és televíziós sorozatok nyomán sokan romantikus, titokzatos szervezetként gondolnak rá, a valóság azonban jóval sötétebb. Az olasz maffiaszervezetek több mint két évszázada vannak jelen az ország életében, és bár működésük régiónként eltérő, közös bennük a megfélemlítés, a korrupció, az erőszak és a törvények semmibevétele. Szóljon ez a cikk róluk, és azokról is, akik életüket áldozták a szervezett bűnözés elleni harcban.
Maffia a Vezúv árnyékában
A Nápolyhoz és Campania régióhoz kötődő Camorra a legrégebbi olasz maffiaszervezetnek számít. Eredete a 18. század végére, egyes kutatók szerint még korábbra vezethető vissza. Míg a szicíliai maffiát egyetlen nagy szervezetként szokás elképzelni, a Camorra valójában egymással szövetségben álló vagy éppen rivalizáló klánok hálózata. Éppen ez a laza szerkezet az egyik legnagyobb ereje. Ha egy vezetőt letartóztatnak, a rendszer általában nem omlik össze, mert más klánok gyorsan átveszik a helyét. A szervezet elsősorban Nápoly és környéke szegényebb negyedeiben építette ki befolyását, ahol sokszor az állam helyett kínált „megoldásokat”: munkát, kölcsönt vagy védelmet.
A nápolyi Camorra a 20. század elején
A viterbói Camorra bírósági tárgyalás 1911-ben
Ezek a szolgáltatások azonban mindig a függőség és az ellenőrzés eszközei voltak. A Camorra ma elsősorban a kábítószer-kereskedelemből, a hamisított áruk forgalmazásából, a zsarolásból, az építőipari korrupcióból és az illegális hulladéklerakásból származó bevételekre támaszkodik. A szervezet működése különösen látványosan kapcsolódik Nápoly mindennapi életéhez, ezért a város neve gyakran összefonódik vele a külföldiek számára. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a nápolyiak túlnyomó többsége maga is a szervezett bűnözés áldozata, és a város kulturális öröksége, művészete, zenéje és gasztronómiája messze túlmutat ezen a képen.
Bírósági tárgyalás a 80-as években 640 Camorra taggal és több, mint 300 ügyvéddel
A Camorra világát nemzetközileg is ismertté tette Roberto Saviano 2006-ban megjelent Gomorra című könyve, amelynek megjelenése óta az író rendőri védelem alatt áll. A könyv a nagysikerű sorozat alapja is.
A Cosa Nostra – Szicília maffiája
A legismertebb olasz maffiaszervezet a szicíliai Cosa Nostra. A 19. század közepén alakult ki, amikor az egységes olasz állam még nem tudta hatékonyan ellenőrizni a szigetet. A földbirtokosok és kereskedők gyakran helyi fegyveres csoportokra bízták vagyonuk védelmét, amelyek idővel önálló hatalmi központokká váltak. A Cosa Nostra szigorú hierarchiára épülő szervezet volt, amelynek élén a legbefolyásosabb családok vezetői álltak. A 20. század második felében jelentős bevételeket szerzett a cigarettacsempészetből, majd a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből. Befolyása nemcsak Szicíliára terjedt ki, hanem kapcsolatokat épített ki az Egyesült Államok olasz maffiacsaládjaival is.
Totò Riina szicíliai maffiavezér, a Cosa Nostra leghírhedtebb és legkegyetlenebb főnöke volt
Totò Riina szicíliai maffiavezér volt, a Cosa Nostra leghírhedtebb és legkegyetlenebb főnöke, akit “a fenevadnak” is neveztek, és több évtizedes bujkálás után 1993-ban fogták el.
A szervezet történetének egyik legvéresebb időszaka az 1980-as években kezdődött, amikor a corleonei klán élére került Salvatore Riina. A „capo dei capi”, vagyis a „főnökök főnöke” néven ismert vezér könyörtelen háborút indított riválisai ellen, és több száz ember meggyilkolásáért tették felelőssé. Az ő utasítására hajtották végre a Falcone és Borsellino bírák elleni merényleteket is. Riina több mint húsz évig bujkált, mielőtt 1993. január 15-én Palermóban letartóztatták.
Utódja, Bernardo Provenzano jóval visszafogottabb stratégiát követett. Kerülte a látványos erőszakot, és inkább a háttérből, gazdasági és politikai kapcsolatokon keresztül próbálta fenntartani a szervezet befolyását. Negyvenhárom évig sikerült elrejtőznie a hatóságok elől, mígnem 2006. április 11-én elfogták egy Corleone közelében található tanyán.
A ’Ndrangheta – Calabria titkos birodalma
Bár a közvélemény figyelme gyakran a Cosa Nostrára irányul, sok szakértő szerint ma a calabriai ’Ndrangheta a világ legerősebb maffiaszervezete. A családi kötelékekre épülő rendszer rendkívül zárt, ezért a hatóságok számára különösen nehéz beépülni a soraiba. A szervezet a nemzetközi kokainkereskedelem egyik legfontosabb szereplőjévé vált, és ma már Európa, Észak- és Dél-Amerika, valamint Ausztrália számos országában rendelkezik kapcsolatokkal.
A pugliai kistestvér
Puglia maffiaszervezete, a Sacra Corona Unita jóval fiatalabb a többinél. Az 1980-as években jött létre, és elsősorban a Balkánnal folytatott csempészet révén vált ismertté. Bár befolyása kisebb, mint a Camorráé, a Cosa Nostráé vagy a ’Ndranghetáé, továbbra is fontos szereplője az olasz szervezett bűnözésnek.
Olaszországból a tengeren túlra
Az olasz kivándorlás hullámaival együtt a maffia is megjelent az Egyesült Államokban. A 19. század végén és a 20. század elején több millió dél-olasz érkezett Amerikába, és az új közösségekben a maffiaszervezetek is megvetették a lábukat. New Yorkban, Chicagóban és más nagyvárosokban jöttek létre azok a maffiacsaládok, amelyek később a szesztilalom idején óriási hatalomra tettek szert. A legismertebb alak kétségkívül Al Capone, aki Chicagóban építette fel bűnbirodalmát. Az amerikai és a szicíliai maffia között hosszú ideig szoros kapcsolat állt fenn. A kábítószer-kereskedelem, a pénzmosás és a csempészet révén a két kontinens bűnszervezetei évtizedeken át együttműködtek.
Al Capone a 20. század leghíresebb amerikai maffiafőnöke
Falcone és Borsellino – a maffia elleni küzdelem mártírjai
Az olasz igazságszolgáltatás történetében kevés név örvend akkora tiszteletnek, mint Giovanni Falcone és Paolo Borsellino. Mindketten Palermóban születtek, ugyanabban a városban, ahol a Cosa Nostra a legerősebb volt. Fiatal bíróként felismerték, hogy a maffia elleni küzdelem csak akkor lehet sikeres, ha nem elszigetelt bűncselekményeket vizsgálnak, hanem magát a szervezetet próbálják feltérképezni. Munkájuk eredményeként indult el az úgynevezett Maxi-per, amelyben közel ötszáz maffiatag ellen emeltek vádat. Az eljárás történelmi jelentőségű volt: először sikerült bíróság előtt bizonyítani a Cosa Nostra egységes szervezeti felépítését.
Paolo Borsellino (középen) és Giovanni Falcone (a kép bal oldalán)
Giovanni Falcone kollégájával, aki egyben a felesége is volt
A Via d’Amelio Palermóban, közvetlenül az 1992. július 19-i merénylet után, ahol Paolo Borsellino életét vesztette
A Capaci-merénylet, ahol Giovanni Falconét ölték meg
A maffia azonban bosszút állt. 1992. május 23-án Falcone Palermóba tartott, amikor a repülőtérről a városba vezető autópályán, Capaci közelében több száz kilogramm robbanóanyagot hoztak működésbe az út alatt. A robbanásban meghalt Falcone, felesége, Francesca Morvillo bíró és három testőre. Mindössze ötvenhét nappal később, 1992. július 19-én Palermo Via D’Amelio utcájában egy autóba rejtett pokolgép végzett Borsellinóval és öt testőrével. A két merénylet egész Olaszországot megrázta. Az utcákon spontán tüntetések kezdődtek, emberek tízezrei követelték a maffia elleni határozott fellépést. Sok történész szerint éppen ezek az események jelentették a fordulópontot a Cosa Nostra elleni harcban. Falcone és Borsellino ma az olasz demokrácia és jogállamiság szimbólumai.
Giovanni Falcone bíró kísérőautójának roncsai
A nők szerepe a bűnszervezetben
A maffiaszervezeteket hagyományosan férfiak irányították, és a klasszikus szabályok szerint a nők nem lehettek teljes jogú tagjai a szervezetnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne játszottak volna fontos szerepet. A maffiacsaládok asszonyai gyakran közvetítettek a börtönben ülő vezetők és a klánok között, kezelték a pénzügyeket, vagy éppen átvették a család irányítását, amikor a férfi vezetők letartóztatásra kerültek. Különösen a Camorrában fordult elő többször, hogy egy-egy klán élére nő került. A nápolyi szervezet lazább felépítése nagyobb mozgásteret biztosított számukra, mint a hagyományosan konzervatívabb szicíliai maffiában.
Pupetta Maresca, aki 1955-ben férje gyikosát ölte meg, majd ő lett a Camorra első női vezetője
A maffia mítossza a filmvásznon
Kevés film gyakorolt akkora hatást a maffiáról alkotott képre, mint Francis Ford Coppola A keresztapa című trilógiája. Az első rész 1972-ben, a második 1974-ben, a harmadik pedig 1990-ben került a mozikba. A filmek Mario Puzo azonos című regénye alapján készültek. A legendás filmzene Nino Rota munkája, akinek melankolikus dallamai ma már szinte elválaszthatatlanok a Corleone család történetétől. Az első film a második világháború utáni New Yorkban és részben Szicíliában játszódik. Középpontjában Don Vito Corleone áll, akit Marlon Brando alakított. A második rész egyszerre meséli el a fiatal Vito Corleone felemelkedését – Robert De Niro alakításában – és fia, Michael Corleone történetét, akit Al Pacino játszott. A harmadik film a család kísérletét mutatja be arra, hogy kilépjen a bűnözés világából és legális üzleti birodalommá váljon.
Bár a filmek mesterműveknek számítanak, sok kritikus szerint hozzájárultak a maffia romantikus képének kialakulásához. A valóságban a maffia világa sokkal kevésbé elegáns és sokkal erőszakosabb annál, mint amit a Corleone család története sugall.
Gomorra – feketén-fehéren a maffiáról
A Camorra működéséről egészen más képet nyújt Roberto Saviano Gomorra című könyve és a belőle készült, 2008-ban bemutatott film. Matteo Garrone alkotása több párhuzamos történeten keresztül mutatja be a nápolyi szervezett bűnözés mindennapjait. A néző nem luxusvillákat és kifinomult gengsztereket lát, hanem lakótelepeket, munkanélküliséget, kábítószer-kereskedelmet és kilátástalanságot. A film egyik legnagyobb erénye, hogy szinte dokumentumfilmes hitelességgel ábrázolja a Camorrát. Emiatt sokan a Keresztapa tökéletes ellenpontjának tartják: míg Coppola filmje mítoszt teremtett, a Gomorra lerombolta azt.
A könyv és a film nemcsak Olaszországban váltott ki hatalmas visszhangot, hanem világszerte felhívta a figyelmet arra, hogy a maffia nem csupán történelmi jelenség, hanem a jelenkor egyik legsúlyosabb társadalmi problémája is.
Mint a bagoly nappal
A maffia irodalmi ábrázolásának egyik legfontosabb alakja Leonardo Sciascia. 1961-ben megjelent Il giorno della civetta (Mint a bagoly nappal) című regénye mérföldkőnek számít az olasz irodalomban. A történet egy szicíliai kisvárosban elkövetett gyilkossággal kezdődik, ám a nyomozás során fokozatosan feltárul egy sokkal nagyobb rendszer. Sciascia azt mutatja be, hogyan szövi át a maffia az egész olasz társadalmat: a legszegényebb napszámosoktól a helyi vállalkozókon és politikusokon át egészen a római hatalmi körökig. A regény egyik legfontosabb üzenete, hogy a maffia nem csupán bűnözői szervezet, hanem társadalmi és politikai jelenség is. A műből 1968-ban filmadaptáció készült olyan színészekkel, mint Franco Nero és Claudia Cardinale, amely tovább növelte a könyv jelentőségét.
A maffia története szorosan összefonódik Olaszország történetével. A Camorra, a Cosa Nostra, a ’Ndrangheta és a Sacra Corona Unita különböző régiókban születtek, de mind ugyanabból a problémából táplálkoztak: a gyenge állami jelenlétből, a szegénységből és a helyi hatalmi viszonyokból. A maffia ugyanakkor nem csupán a múlt része. Bár az olasz állam az elmúlt évtizedekben jelentős sikereket ért el a szervezett bűnözés elleni harcban, ezek a szervezetek ma is léteznek és alkalmazkodnak a modern világhoz. Éppen ezért Falcone és Borsellino öröksége ma is aktuális. Az ő történetük emlékeztet arra, hogy a maffia elleni küzdelem nemcsak rendőrségi vagy bírósági feladat, hanem a társadalom egészének ügye.
Dóra Fruzsina írása