Az Insalata Caprese, a kőműves, a futurista és az egyiptomi király esete

Szerző képe

By Szalai Nóri

 

Az insalata caprese: hogyan lett három egyszerű hozzávalóból Olaszország egyik legikonikusabb étele?

Paradicsom. Mozzarella. Bazsalikom. Ennyi. És mégis, ez a három szerény összetevő meghódította az egész világot, megihletett Michelin-csillagos séfeket, és állítólag még egy egyiptomi fáraót is lázba hozott.

De hogyan lett egy egyszerű kőműves paradicsomos-mozzarellás paninójából egy ikonikus olasz fogás?

Egy munkás, egy zászló és egy nagy ötlet

A legenda szerint a második világháború után Capri szigetén egy kőműves annyira szerette hazáját, hogy még az ebédjével is hazafias üzenetet akart küldeni, így bazsalikomból (zöld), mozzarellából (fehér) és paradicsomból (piros) megalkotta az olasz trikolórt, majd jól is lakott vele.

caprese

Persze itt is, mint a legtöbb legendás étel esetében, a történet nem ilyen egyszerű, vannak több variációk is az eredetére. Vannak, akik szerint a caprese már a 20. század elején létezett, amikor az első turistáknak valami hasonlót tálaltak fel, csak éppen mozzarella helyett friss sajttal.

A futurizmus asztalánál

A caprese történetének legszínesebb szereplője azonban kétségkívül Filippo Tommaso Marinetti, a futurista mozgalom robbanékony természetű alapítója. Ez az ember a tésztát „az olasz gasztronómia abszurd vallásának” nevezte. A Grand Hotel Quisisanában tartott előadásain a helyi séfnek pedig komoly fejtörést okozott, hogy mit is tálaljon egy vendégnek, aki egyenesen gyűlöli a pastát.

Filippo Tommaso Marinetti, a futurista mozgalom robbanékony természetű alapítója

A megoldás? Egy teljesen szénhidráttól mentes fogás. Így született meg a caprese … legalábbis ezen verzió szerint.

A király, aki beleszeretett

Ha ennyi nem lenne elég, akkor nézzük meg, hogy ki adott nemzetközi hírnevet ennek a fogásnak. Ő nem más, mint Farouk egyiptomi király, aki 1951-ben tett capri-i látogatása során állítólag annyira odavolt a salátáért, hogy hazatérve is népszerűsítette azt.